Teszteltem, hogy mennyi könnye van egy embernek. Csak, hogy megkíméljelek titeket a már veszélyesnek mondható folyadék veszteségtől elárulom, hogy nagyon, de nagyon sok van. Nem fogy el egy könnyen. Mondom én három órás sírás után. Ben utolsó mondata ott csengett a fülemben. Mit csinál az ember, ha kiborul egy szakítás miatt? Kiborul, elsősorban. Másodikban, ha ilyen művész lélek, mint én, énekel. A kedvenc dalainkat mind elénekeltem. Megint sírtam, teletömtem magam csokival, és megint sírtam. Így tud az ember elfelejteni valamit, ami szinte fontosabb, mint az idióta barátja. Első szakítási fázis már letudva. Kezdődik a tagadás után, a harag. Telefonon szakítani? Mekkora szemétség! És mekkora patkány. Azt hittem minden rendben van. Keveset találkoztunk, mert én zenéltem és emellett egyetemre jártam. Sokszor felhányta nekem, hogy ez a "hülye zenélésem" miatt van, de ez nem igaz. A zenélés szorult vissza és nem ő. Az elmúlt két évben kevesebb lett a videóim száma és kevesebb idő maradt a gyakorlásra. Ben nem hitt bennem, sem a tehetségemben. Ahányszor csak tehette ugratott vele és megalázott a barátai előtt. Két év után nem egy telefonhívást érdemlek..Nem úgy, hogy, én hívtam!
A túlzott önsajnálatból a telefonom csörgése rázott fel. Ben fog hívni. Tudtam! Vissza akar kapni...Lehet, hogy nem is engem akart hívni...Oh, várjuk, ez így rosszabb lenne... Az utolsó taktusok szóltak, így azonnal felkaptam.
– Már vártam, hogy hívj!
– Szia! Sajnálom, öhm dolgunk volt Sam–mel, és most volt időm felhívni...Kurt vagyok.
– Kurt? – hallatszott a csalódottság a hangomban. És nem csak az, hanem a sírás is.
– Mást vártál? – nevetett Kurt. – Te vagy az első, aki nem lelkesedett be. Vagy túl nagy kérés, az, hogy egy ilyen egyszerű, mondén, aki nem sikeres a zenei világban, együtt dolgozzon az új Christina Augilerával?
– Nem, Kurt, csak nehéz napom volt, és más hívását vártam. Ennyi. – sóhajtottam. Zavart, hogy Kurt beképzeltnek hisz. – Egyébként nem is hasonlít a hangom a Christináéhoz.
– Hát valljuk, be a videókban hasonlít, de most semmi hasonlóság. Mint aki náthás...Vagy úgy–e nem használsz autotune–t?
– Kurt! – kiáltottam fel. – Két perce nem beszélünk, de már másodjára sértettél meg!
– Sajnálom, csak tudnom kellett. Kis kellemetlenség megkérdezni, de jobb tudni. Egyébként nem válaszoltál a kérdésemre.
Komolyan már most kiborít. A videókban kedvesnek tűnik, ennyit a könyvet ne ítélj borítóról. Ha Kurt ilyen, akkor Sam milyen lehet?!
– Nem. Nem használok, mert kétélű dolog. A videók megtekintése után jól esik a pénz, de ha koncertre kerül a sor, akkor nem szeretne égni a fejem. De használhatnék, mert nem fogok közönség elé állni, túl gyáva vagyok...
– Akkor miért énekelsz? – lényegre törő kérdés.
– Mert enyhíti a fájdalmam...–mondtam halkan.
– Nos, beszélhetnénk Skypon? Telefonon kényelmetlen. Amúgy náthás vagy?
– Rendben kapcsolom, addig is beszéljünk. Nem vagyok náthás. – a vállamra szorítottam a telefont és bekapcsoltam a laptopot. Mit mondjak, hogy egy hisztis csaj vagyok? – Millie, a macskám, most pusztult el.– csúszott ki a számon a hazugság. Millie a neve hallatára felpattant és a lábamnak dörgölőzött. bűntudatosan néztem a szemeibe.
– Sajnálom... Bekapcsoltad?
– Be. Te vagy kurtHschneider ? Mert nem szeretnék valami imposztort bejelölni...
– Igen, és határozottan nem vagyok imposztor. Most leteszem, és indítom a videó hívást.
– Várj! Egy pillanat és hívhatsz. Addig is, szia!
– Végre! – mondta, köszönés, vagy Hallasz? kérdés helyett.
– Neked is, szia! – morogtam.
– Nos, akkor elmondod, hogy hol laksz?
Elkerekedett szemekkel néztem rá. Kurt halál komolyan kérdezte. Várta a választ.
– Házban. – vágtam vissza.
– Örülök, hogy nem vagy hajléktalan, de viccet félre téve a felvétel készítését kell megbeszélnünk.
– Wyncote.
Hátra dőlt a forgó székében és gondolkodott. Majd előredőlt.
– Az nincs messze. Két módunk van, hogy leforgassuk a klipet. Ha Blue Bell–be jössz, vagy, ha az utasításaim szerint leforgatod magad a részed és összevágom. Szerintem a saját verzió könnyebb, és...
– Megyek, nem kérdés.
Kurt meglepetten nézett rám. Megvonta a vállát és folytatta a locsogást a részletekről.
– Melyik dalt dolgozzuk fel?
– Sam nem tud dönteni...Vagy egy sajátot, akar, de ez olyan nem neked való...
Mérgesen fújtattam rá, és akkor jobban megmagyarázta.
– Sam csak olyanokkal dolgozza fel a dalait, amelyek illenek az emberekhez. Még nem ismerünk így ez tabu, szerintem. A hangod harmonizál, a Samével szóval, ha nincs kifogásod ellene vele duettezel. Már csak a dal kell. Van ötleted?
– Ha mondanék, se fogadnád el! – nevettem. – Rátok hagyom a döntést.
– Saját dal lesz. – jött egy idegen és mégis ismerős hang. – Határozottan.
Kurt oldalra fordult és mosolygott.
