4. fejezet

Annyira szégyelltem magam, hogy arra már nincs szó, persze Grace és Amy jól szórakoztak mögöttem. Sűrű bocsánatkérések közepette, megszabadultam Kurt-től. Nem fogok nagyon megdöbbenni, ha holnap szól, hogy húzzak a fenébe, ha ennyire lehetetlen egy alak vagyok. Őszinte legyek soha nem érdekelt, hogy mit gondoltak rólam, de most égetett a vágy, hogy megmutassam Sam-éknek, hogy nem olyan vagyok, amilyennek látszom. Tehát nagyon dühös voltam a barátnőimre. Nem néztem rájuk, és úgy küldtem haza őket. Már nem volt olyan jókedvűk, és próbáltak bocsánatot kérni.
- Nehogy már, emiatt küldj el Quinn. - csóválta a fejét Amy. Mellettem állt és próbált a lelkemre hatni.  Nem válaszoltam. Grace Amy vállára tette a kezét és az ajtó felé fordította. Megfordult és elbúcsúzott.
- Jó éjt!
Jó éjt, hahh. Kikísértem őket, és bezártam az ajtót. Lehunytam a szemem, de nem tudtam elfojtani a feltörni készülő könnyeket. Az ajtónak dőlve sírtam.

***

Tudjátok, ha egész éjjel sírtok, jobban mondva, álomba sírjátok magatok, akkor reggel nyűgösen ébredtek? Az arcod és a szemeid nem úgy néznek ki, mint egy normális emberi testrész.
A szemeid úgy összezsugorodnak, a felpüffedt arcodhoz képest, hogy
kételkedsz abban, hogy a szemed az vagy két mandula az.
Lefekvés előtt írtam egy sort Kurt-nek.
"Szia, Kurt.
Annyira sajnálom. Holnap megbeszélhetnénk a folytatást.  - Quinn."
Ha lesz, írtam az utolsó két szót, de nyomban ki is töröltem. Ne legyünk pesszimisták! Inkább realisták. Szóval az "új" felfogás módom szerint, Kurt ilyesmit ír, majd vissza:
"Szia, Quinn.
Úgy döntöttünk Sam-mel, hogy nem vállaljuk veled a duettet. Kurt HS."
Hogy megrövidítsem a szenvedésem, elmentem bevásárolni. Addig tengődtem a bevásároló központba, hogy csak estére értem haza. Cafatokban lógó idegekkel kapcsoltam be a laptopot. Várt az a bizonyos üzenet.
"Szia, Quinn.
Úgy döntöttünk Sam-mel, hogy a Royal-t, Lorde-tól dolgozzuk fel. Elküldtem a felosztást, várunk két hét múlva, addig még beszélünk. Kurt HS" . Végül is kitartó emberek.

Még aznap megbeszéltük a részleteket. Begyakoroltam a dalt, és vártam, hogy találkozhassak a srácokkal. Igen, alig vártam, hogy többet ne találkozzak velük és persze már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy nem magamnak, hanem nekik éneklek. Napról napra egyre rosszabb ötletnek tűnt. A hangulatom a béka segge alatt volt, két hétig ki sem mozdultam a házból. Féltem, hogy ujjal fognak mutogatni rám. Hogy kiröhögne. A legjobban meg attól, rettegtem, hogy találkozom Bennel és nem bírnám ki. Így inkább a szobám rabja voltam. Mániákusan rendbe raktam mindent. Kétnaponta felmostam, és sepregettem. A ház ragyogott. Anya büszke lenne rám.

Így telt az a bizonyos két hét. Párszor beszéltem telefonon Kurt-tel, és Skypon megmutattam, hogy mennyire tudom a dalt. A nap fénypontja volt, ha valakivel beszélhettem.

*Két héttel később*
Bepakoltam pár ruhát és a gitárom. Millie-t Grace-re bíztam, hogy ne haljon éhen. Ha jobban belegondolok, akkor nem is olyan biztos, hogy nem felejti el... Ezért Millie tálját bőségesen megtöltöttem étellel és vízzel. Biztos, ami biztos.

Harminc perc alatt elértem Bluebell-t. Tanácstalanul bolyongtam körbe és körbe. Sikerült jó pár autóst magamra haragítanom, mert iszonyat lassan mentem. Addig dudáltak rám, hogy már csengett a fülem. Mérgesen lehúzódtam. Előhalásztam a telefonom. Megkerestem Kurt számát és hívtam. Egy, kettő, három,... nem vette fel. Remélem, nem most van, a lusta vagyok feltölteni a telefonom napja...
Ráhajtottam a fejem a kormánykerékre. Tanácstalan voltam. Hogy lehetek ilyen hülye? Ki nem kérdezi meg a 21. században, hogy mi a címe? Párszor lefejeltem a kormányt. Annyira, hogy hangot, adott, a dudát fejelgettem, halálra rémisztve néhány gyalogost, akik mellettem haladtak el.

Csengett a telefonom. Felkaptam és a fülemhez tettem.
- Kurt hova a francba kell, menjek?
- Loon Lane, 9/124.

Igen, ez mind stimmelt, csak épp nem Kurt volt a vonalban...

3. fejezet

Sam nem jelent meg a beszélgetés során többször. Kurt másként viselkedett és egy óra után elbúcsúztunk. Átküldte a dalt, de ahogy elolvastam rögtön sírtam. Bekarikáztam a részeim és a fiók mélyére dugtam. Két hét és megint elő kell vennem. Kikapcsoltam a telefonom a laptopom és elmentem zuhanyozni. Egy órán keresztül áztattam magam és sírtam. A könnyeim összekeveredtek a lehulló cseppekkel. Üres érzés tátongott a szívemben, amit egy óráig kitöltött a Kurt–tel való beszélgetés. Kicsit zavart, hogy Sam nem köszönt, de nem érdekelt. Ben, volt az, aki belekúszott a gondolataimba. Éreztem az illatát, az érintését, és láttam az arcát a csukott szemhéjaimon is keresztül. Szaporán kapkodtam a levegőt. Hányingerem lett a forró víztől és szédültem is. Ideje kiszállni.

A közös dalunkra gondoltam. Egy jeges kéz markolta a gyomrom, és gombóc nőtt a torkomba. Menni fog. Suttogtam a tükörnek. Menni fog. De miért kell az embereknek magunknak is hazudniuk? Nem elég másnak? Még magunkat is becsapjuk és ámítjuk, a minden rendben van állapotot.

Felhívtam Amyt és Grace–t, hogy jöjjenek át. Ők voltak a legjobb barátaim. Most rájuk van szükségem.

Nem egészen egy órával később átjöttek és pizzát is hoztak. Kényelembe helyezték magukat és rögtön enni kezdtek. Én nem nyúltam a pizza szeletem után. A szagától felfordult  a gyomrom.

Grace megrágta a falatot és rám nézett.

– Szakítottatok igaz?

Váratlanul ért a kérdése. Nem válaszoltam.

– Honnan tudod?

Amy tágra nyílt szemekkel pislogott, és az ujjait tördelte. Nem nézett egyikünkre sem. Kicsit furcsán viselkedett, de elvakított a fájdalom. Grace komolyan meredt rám. sóhajtott és letette a pizza szeletet. Elfutotta a könny a szemem. Grace áthajolt az asztalon és átölelt. Nyugtatóan simogatta a hajam, amíg kisírtam magam. Hüppögve bontakoztam ki az öleléséből. Megtöröltem a kézfejemmel a szemem és az orrom. Megismételtem a kérdésem:

– Honnan...?

Amy rám nézett, majd Grace–re.

– Nyögd már ki Amy, mert én nem mondom el, mert jobb, ha nem tőlem tudja.

Amy az ujjait nézte és halkan megszólalt.

– Az egyetemen mind erről beszélnek. Tudod itt a nyár és most mindenki kedvesebb, na meg beszédesebb is... Sok mindent hallottunk, és már egészen érdekes pletykák is terjengnek.

– Mint a futótűz. – bólintott szomorúan Grace. Megismételtem. Mint a futótűz...

– Sajnáljuk Quinn, de én örülnék, hogy megszabadultál attól a seggfejtől – Grace olyan volt, mint az időjárás. Hol sírt, hol nevetett. Hol valakit szidott, hol dicsérte, de ő ilyen.

– Hát én nem. – hazudtam. Egy nap alatt a második! Wow, új rossz szokás a láthatáron?

– Kisanyám szerintem mehetünk pasizni! – kurjantott Grace. Amy fészkelődött. Grace megforgatta a szemét, erre meg Amy kicsit elpirult. Nem értettem a testbeszédüket. Nem kellett rá kérdezzek Grace azonnal közölte:

– Amynek valami csávó összejött, de nem lehet kihúzni belőle egy szót sem. – fintorgott mellettem.

Tipikus. Mélyen kussol a dolgairól. Vagy van gerince és nem keserít jobban el. Amy jó barát. Hangosan csak ennyit mondtam:

– Amy ne hagyd, hogy átbasszanak. – sóhajtottam. – Mindegy ki, és honnan jött, ha szeret, semmi nem számít.

Haloványan bólintott és rám nézett. Akkor semmit nem érzékeltem a körülöttem hullámzó szarból.

Grace addig csacsogott, hogy sikerült  jobb kedvre derítenie. Meséltem nekik Kurt–ről, és a duettről. A Sam témát csak felszínesen súroltam. Az ember nem tud eleget mondani egy szószátyárnak, hogy ne érezzen késztetést a további kifaggatásra. Említettem, hogy Grace szingli? És hormon túltengése van?

– Te ezekkel a csávókkal fogsz énekelni? – sikkantotta Grace. Összecsapta a tenyerét és legörgette az oldalt. Megnézte Max, Sam és Kurt összes létező képét, és kommentálta.

– Van barátnője? – bökött csillogó szemekkel Sam–re.

Megfogott. Nem tudtam, így lázas kutatásba kezdett Amy társaságában, amíg hoztam valami ehetőt. Belülről mart a féltékenység, amikor Grace a nyálát csorgatta Max–re vagy Samre.

Felsiettem a lépcsőn. Csend. Túlságos nagy csend. Berontottam.

– Mi bajod Grace? – néztem rá.

Grace a laptop mögött savanyú képpel nézett vissza rám. Amy kifejezéstelen arccal meredt a képernyőre. Mi bajuk?

– Biztos tudni akarod? – sóhajtotta. Megmasszírozta az orrnyergét és lehunyta a szemét.

Ledobtam az ágyra a kétchipses zacskót, amit hoztam. Amy mellé sétáltam és lehajoltam, hogy lássam a képernyőt. Grace hangosan olvasta.

– Sam Tsui meleg? – kezdte.

– Tessék? – elnyílt az ajkam. A számmal o–t formálva hallgattam Grace–t.

– A Youtubon feltörekvő fiatal énekes nemi identitása kérdéses. Sokak szerint meleg, ő azonban nem állt elő cáfolattal. Hallgatás beleegyezés, tartja a közhely. Mindenesetre egy kiváló énekesről beszélhetünk. Végül is mindegy, hogy a lányokat vagy esetleg a fiúkat szereti, a hangja beszél helyette. – fejezte be drámai hangsúllyal Grace.

Teljesen kiborított a cikk. Nem vagyok oda a homoszexuális emberekért. Nem ítélem el őket, de nem is fogadom el. Hagyjanak békén...Most mi lesz? Tudok így énekelni, hogy tudom? A franc egye meg Grace–t!

– Nos? – köszörülte meg a torkát Amy.

– Nos...–

– Mit fogtok énekelni? – csapott le rögtön Grace.

– Egy saját dalt. – nyögtem.

– Mutasd. – parancsolt rám. Ha nem hallgatok, a belső hangomra, akkor rögtön ugrottam volna is. Álltam Grace fenyegető pillantását. Nem mozdultam és ő sem. Farkas szemet néztünk pislogással.

– Nem. egy határozott nem. – csóváltam a fejem, mert bevettette a boci szemeket. – Hagyd abba, mert rohadt csúnya vagy. – torkoltam le.

– Megbánod. – sziszegte durcásan. Visszafordult a gép felé, és csendben ügyködött valamin. Az ablakhoz sétáltam és hangosan kimondtam:

– Nem akarok Sammel énekelni. Nem a közös dalt. 

Csend. Baljós csend. Megpördültem. Amy vigyorgott, Grace meg nevetésben tört ki. Mi bajuk? Valami szivárog a házban, hogy nem képesek semmit komolyan venni. Skype csengetés. Egy, kettő...Kurt–öt hívja! Rohantam, hogy befejezzem a hívást, de elkéstem.

Kurt hangja vetett végett a röhögő görcsüknek. Homlok ráncolva nézett a kamerába. Három hülye zaklatja. Jó első benyomás...

– Szia... Sziasztok!– javította rögtön ki magát. – Miért kerestél?

– Én öhm...– felkészülés a hazugságra...

– Mondani akart valamit. – vigyorgott Grace.

– Igen? – nézett rám Kurt.

Benne vagyok a szarba...Lassan a fejem felett csap át.

– Én, nem érzem méltónak, hogy Sam dalát elénekeljem. Hadd énekeljek valami mást. Szerintem kezdjük kicsiben...

Kurt bólintott. Balra nézett, és akkor tudtam, hogy nem csak ő van ott.